Tegnap azt hiszem mindenki érezte a tavaszt. Egész nap sütött a nap, reggeltől estig folyamatosan. Nem is emlékszem már mikor volt ilyen utoljára. Munka után ebédelni mentünk, aztán pedig egy kávézóba, ahonnan csodás a kilátás. Most jártunk ott először. Ahogy ott üldögéltünk, a napfény akadálytalanul áramlott be a kávézó hatalmas ablakain, zongora muzsika szólt és lenéztem a fényben fürdő városra, az apró járművekre és még kisebb emberekre, kellemes nyugalom szállta meg a lelkemet és az elmémet. Mindig is szerettem a perspektívát. Ha a dolgokat távolabbról szemléled, minden megváltozik, az arányuk, a jelentőségük. Sokszor a hétköznapokban nem vagyok képes hátra lépni egy lépést, hogy sikerüljön másképp látnom a dolgokat. Tegnap a kávézóban egy egyszerű és nagyon élvezetes módját tapasztaltam meg ennek. Nyaraláskor éreztem már hasonlót, szinte megkönnyebbülést, hogy hátrahagyok minden gondot és kötelezettséget. Ez kicsit más élmény volt, valóban felülemelkedés a dolgokon. Fentről nézve a város kisebb-nagyobb hibái nem láthatók, de feltűnnek a kedves, tetszetős épületek, a napfény pedig mindent megszépít, barátságosabbá tesz. Szívmelengető volt nézni embertársaim meg nem álló sürgés-forgását a délutáni csúcsforgalom kezdetén, úgy, hogy egyáltalán nem voltam részese ennek, helyette a nyugalom szigetén ücsörögtem egy kávé és sütemény mellett. Több ilyen kellene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése