Az olyan napok egyike volt, amikor fejfájással ébredt. Először a feje tetején, éppen csak hogy bal oldalon érezte a lüktetést, mintha egy verőér pulzálna fájdalmasan, aztán, ahogy teltek a percek a fájdalom szépen a bal szeme mögé fókuszált. Nem volt ebben semmi meglepő, ismerős fájdalom volt. Akkor lepődött csak meg, amikor az órára tévedt a tekintete: közel tíz órát mutatott. Habár szombat reggel volt, ez akkor is szokatlannak számított, ritkán aludt fél kilencnél tovább. Ráadásul előző este már tízkor lefeküdt. Tizenkét óra alvás, valóban kimerítik a munkahelyi történések. Kibotorkált a konyhába, lefőzte a reggeli kávéját, majd a bögrével a kezében az ablakhoz ment. Odakint csendesen szakadt az eső. Olyan eső volt, mikor az esőcseppek nehéz függönyként zúdulnak merőlegesen a földre a szélcsendes időben. Szélesre tárta az ablakot, hogy hallja az eső hangját, nagyon szerette, igen megnyugtatónak találta ezt a hangot. Az eső dallamos kopogásába tavaszi madárdal vegyült. Felsóhajtott, így engedve ki magából a lappangó feszültséget. Csodálatos délelőtt volt. 

A kanapéra kuporodott a kávéval és a könyvével. Az órákat olvasta. Nemrég kezdett csak bele és eddig nem ragadta magával a könyv. Eddig. Ma reggel, alig kezdett el olvasni, már nem is látta a betűket, a jelenetek magukba szippantották, a szeme előtt zajlottak a történések, minden helyzet, minden érzés a sajátja volt, fontos gondolatok visszhangzottak benne, amelyeket sajátjaiként ismert fel. Nehezére esett letenni a könyvet, kiszakadni abból a világból, abból az állapotból, hogy készülődni kezdjen. Be kellett vásárolnia, a következő két nap ünnep, minden zárva lesz. Fogmosás közben azon tűnődött, hogy nem is igazán lepi meg, mennyire jó a könyv, hiszen Az otthon a világ végén is nagy élmény volt számára anno. Azt filmen is látta, de Az órák filmváltozata annak idején nem hozta lázba, talán mert annak ellenére, hogy Meryl Streep és Julianne Moore nagy kedvencei, a harmadik főszereplő színésznőt, Nicole Kidmant nem állhatta, különösen amióta felismerhetetlenre plasztikáztatta az arcát. Egy színésznő mimika nélkül, hogy gondolhatta?! A másik két színésznő ráadásul szinte ironikus kontrasztként csodálatos példája volt a kortalan szépségnek és lehengerlő tehetségnek. 

Először a távolabbi hipermarketbe akart menni, odafelé gyalog, vissza majd busszal, azonban hamarosan megváltoztatta a tervet, mert már az első métereken észrevette, hogy az eső egyre vadabbul zuhog. Csak néhány alapvető dologra van szüksége, jobb lesz, ha csak a közeli ABC-be megy. Hazafelé próbálta a csomagokat az esernyő védelmében tartani, de hamar rájött, hogy lehetetlen. Maga is meglepődött, hogy nem dühíti fel a dolog. Az eső vadul verte az ernyőt, de az erős és kitartó csapadék ellenére nagyon kellemes, enyhe idő volt. Hirtelen elfogta a vágy, hogy kiálljon az esőbe, hagyja, hogy teljesen eláztassa, hogy a bőrén érezze a nedvességet, elázzon a haja, máskor úgy óvott frizurája, csorogjanak az arcán a patakocskák, akár a könnyek. Szinte érezte, milyen lenne csurom vizesen állni, arccal az égnek, lehunyt szemekkel, itt az üres járda közepén, az utat szegélyező fák között. Persze győzött a józan ész, de azért elmosolyodott a gondolatra, majd megszaporázta a lépteit az utolsó métereken.