A forróság csak nem akart múlni. Hetek óta kánikula volt, délben gyakorlatilag nem lehetett kibírni a szabadban. Éjjel, amikor lefeküdt, a szobában fülledt volt a levegő, a sarkig tárt ablakon át nem volt légmozgás. Hajnalban viszont mindig arra kelt, hogy fázik. Olyankor magára húzta a huzatot, amit takaróként használt és tovább aludt. Amikor újra felébredt, a nap már fent volt az égen. Amikor munkába ment, kellemes volt az idő, ez volt újabban a kedvenc része a napból. Mintha egy nyaralóhelyen sétált volna. Még mindenki aludt, alig jártak az utcákon, alig volt forgalom. Augusztus. Hihetetlen. A meló egy kínlódás volt, sokan szabadságon, kevesebb előjegyzés, kevés munka. Délre mindent befejezett. Akkor is, ha nem sietett. Persze a délutánok is elteltek valahogy, séta a menzára a fiúkkal a rekkenő hőségben, tanulás, olvasgatás, internet, nyelvórák, mikor mi. Aztán haza. Általában hazafelé is gyalogolt. Vett vizet a boltban, vacsorázott, aztán elütötte az időt, sorozatokat nézett vagy olvasott, amíg teljesen be nem sötétedett és tíz óra felé lezuhanyzott és lefeküdt. Így teltek a napok. Fáradt volt, sőt, kimerült a hőségtől, nem volt ereje edzésre vagy futni menni sem. Csokit és fagyit evett, mert úgy érezte, nincs egy csepp energiája sem. Két kávéval nyitotta a napot. Érezte, hogy nem bírja már soká.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése