YA / fantasy

Rengeteget olvasok. Legtöbbször fantasyt és ifjúsági könyveket. Sokan nem értik, miért. Nem azért, mert nem értem a magasabb irodalmat vagy akár a komoly témákat. Egyáltalán nem, sőt. Megvolt annak a maga ideje. Ifjú koromban, mikor szomjaztam a tudást a felnőtt létről, a való világról, mikor tudtam, éreztem, hogy vár rám az életem, az én önálló életem, hogy elkezdjem, nem tudni, pontosan mikor, csak jöjjön már, mert én kész vagyok. Epedve vártam, hogy elkezdődjön az, amilyennek a felnőtt életet a való világban elképzeltem. Aztán - csavar - a való élet mindennek bizonyult, csak annak nem, amit úgy vártam, annak nem, amit elképzeltem. Úgyhogy most szomjazom azt az életet, amikor még úgy tűnt, hogy az én saját, külön bejáratú érzéseim formálják a világot körülöttem, azokat az érzéseket, amelyeknek ilyen hihetetlen erejük - terraformáló intenzitásuk - volt, mert a felnőtt életben csak szürke, megzabolázott, ketrecbe zárt, börtönben sínylődve elsorvadt, szürke árnyait érzem ezeknek az eredeti, őrült, világmegváltó, tomboló, irányíthatatlan, sokszor ijesztően intenzív érzéseknek. Ezért olvasok ifjúsági könyveket. Sok közülük "csak" emlékeztet, milyen volt tizennégy évesnek lenni, felidéződnek bennem az akkori gondolatok, események, érzések emlékei. De akad néha olyan szerző, aki olyan kreatívan, frissen, érzékenyen nyúl a kamaszok gondolat- és érzelmi világához, hogy szinte beszippantanak, feltöltenek ezek a csillámló, száguldó, tornádó-szerű érzések. A fantasy, a másik szerelem, más tészta, mégis hasonló. A fantasytől nem leszek kapkodó lélegzetű, esetlen, izgatott kamasz, felhevült érzelemgombóc. A fantasy elnyel és feloldódom benne. Aláhullok a történetbe és mikor földet érnék, már nem vagyok ott, testetlen megfigyelő lettem, egy szempár, mint térfigyelő kamera egy épület falán. A szemem előtt zajlik a történet, a szereplők olyan közel vannak, hogy szinte megérinthetném őket. Persze nem tehetem, hiszen nem vagyok része az eseményeknek, csak megfigyelek, mint légy a falon. Sok fantasy a sötét középkorhoz hasonló környezetben játszódik, a modern ember számára elképzelhetetlen életkörülmények között, amikor még a mindennapi élet is veszélyes volt. Szóval ott ez a világ, a maga veszélyeivel, önkényuralommal, katonákkal, háborúkkal, betegségekkel. A plusz, amitől a fantasy más lesz, az a varázslat. Mindig van varázslat. Nem létező, izgalmas, gyönyörű, ijesztő, elképesztő lények, bűbáj, olyan képességek, amikről csak álmodni mernénk. Nos, ez az, ami felszabadítja az elmémet, amikor fantasyt olvasok: ami a való világban lehetetlen, itt megtörténik. Magától értetődően. Felemel, kiemel a hétköznapok, a kötelességek, a szűk lehetőségek közül és lehetővé teszi mindazt, ami lehetetlen. Olyan érzés, mintha a felszínre buknék a mély, hideg, nehéz víztömegből és végre teleszívnám a tüdőmet levegővel. Ilyen lehet az első lélegzet. Amivel minden elkezdődik. 

Ajánló: 

Brent Weeks, a fantasy kortárs (mondanám, hogy istene, de...) nagymestere

Jandy Nelson: Neked adom a napot